Versenyeredmények 2021/22

Kategória: Versenyeredmények Módosítás: 2021. december 01. szerda Megjelent: 2021. október 01. péntek

Akikre büszkék vagyunk!

 

Cocco Angelica, Pál Johanna és Zarka Nelli Virág az Adyák csapatnévvel indult a Baranya Megyei Irodalmi Versenyen. A döntőre 2021. november 25-én került sor, ahol remekül helyt álltak, és sok elismerő szót kaptak a zsűritől, és magától a szerzőtől, Totth Benedektől is.
A versenyre a Holtverseny című regényhez kellett borítótervet készíteniük, illetve a mű bűnesetiből egy bűnügyi híradót forgatniuk. Két hónapos munkájuk eredményeit szeretnénk most megmutatni, mert rengeteg energiájuk volt benne, szabadidejüket áldozták az irodalomért.
Köszönet nekik mindezért, és azért is, hogy iskolánk hírnevét növelték a versenyen való kiállásukkal.
Köszönet a munkában segítőknek is: Polyák Réka tanárnő, Sudár István Ákos tanár úr, Zarka Viktor, Katona Ádám, Juhász Ákos és Mészáros Vilmos.
A műben megjelenő verbális és fizikai agresszió miatt a regény +16-os besorolású
 
A képeken a regényhez készített borítóterv és a versenyző diákok láthatók.
 

Privátbankár.hu Pénzügyi Tudatosság Országos Diákversenyen iskolánk 9.D osztályából 4 fő gazdálkodás és menedzsment ágazatos tanuló vett részt. A csapat a második forduló után megszerezte a megyei verseny 4. helyét. Gratulálunk!

A csapat tagjai: Holczer Dóra, Simon Mirella Patrícia, Varga Emma Luca, Kovács Janka Sára

Felkészítő oktató: Némethné Kalocsai Krisztina

 

Iskolánk négy 10.D osztályos pénzügyes tanulója részt vett a  Zsebpénzügyes-Életügyek  vetélkedőn. A vetélkedő célja, hogy bővítse a diákok pénzügyi-gazdasági ismereteit és terjessze a tudatos pénzügyi gondolkodást. A verseny 5 fordulós, melyből a 2. és 4. élő online kvíz keretében valósult meg Kovács Áron műsorvezető vezetésével. A versenyre összesen 2000 csapat nevezett, minden forduló után egyre kevesebben maradtak.

Iskolánk két kétfős csapata a 4. fordulóban is bebizonyította, hogy eligazodnak a pénzügyi tudatosság, a továbbtanulás, az Erasmus program, a Diákhitel, a zöld energiák használata-hatékonysága területen. A döntőbe jutás eredményét még várjuk, (csak 8 csapat kerül be), de a jelenlegi egészségügyi helyzetre hivatkozva azt csak 2022-ben szervezik meg.

A verseny a Pralentis Universitatis Alapitvány, SZTE Junior Akadémia és a Szabó Kálmán Tehetségprogram közreműködésvel valósult meg.

Résztvevő tanulók: Zarka Nelli Virág, Cocco Angelica, Németh Zita és Lakatos Veronika

Felkészítő oktató: Némethné Kalocsai Krisztina

GRATULÁLUNK és további szép eredményeket kívánunk!

 

Az Integrált Jogvédelmi Szolgálat által meghirdetett „Ápoljuk a betegjogokat” című interaktív betegjog-tudatosító csapatversenyen iskolánk 11. C osztályos, Keménymag nevű csapata, a „A digitális egészségügy a mi szemünkkel” című pályaművel (reklámfilm) országos döntőbe, a legjobb 8 csapat közé jutott. A reklámfilmben azt kellett bemutatni, hogy szerintük jelenleg hol tart hazánkban az egészségügy digitalizálása.

A csapat tagjai:

  • Árpád Vivien
  • Gasparek Beáta
  • Mészáros Mónika
  • Peterdi Alida
  • Zsupek Boglárka

Segítő oktatók: Bogdánné Basa Eszter, Mészáros Róbert

A döntő 2021. november 30-án kerül megrendezésre online térben.

Gratulálunk a lányoknak és sikeres versenyzést kívánunk!

 

Iskolánk három 10.D osztályos tanulója vett részt a BARANYA MEGYEI KORTÁRS IRODALMI VERSENYENTotth Benedek Holtverseny című regényéhez kapcsolódóan kellett egy feladatlapot kitölteniük, kreatív fogalmazásokat írniuk. Cocco Angelica, Pál Johanna és Zarka Nelli Virág az 1. helyen jutott a döntőbe, mely 2021. november 25-én kerül megrendezésre Pécsen.

Ezúton szeretnénk mi is gratulálni a Kaposvári SZC Dráva Völgye Technikum és Gimnázium csapatának, akik ugyancsak bejutottak a döntőbe!


A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet videó pályázatot hirdetett
IT biztonsági tudatosítási célzattal. A Szervező elsődleges célja volt, hogy felhívja a figyelmet
az Európai Kiberbiztonsági Hónap kampányához tartozó üzenetekre, és az IT biztonsági
tudatosítás fontosságára. A Szervező célul tűzte ki továbbá, hogy aktív szerepet vállal a
fiatalok digitális szemléletformálásában, valamint, hogy támogassa az IT biztonság iránt
elkötelezett fiatal tehetségeket. Ezen a pályázaton indult iskolánk 12.A osztályos tanója
Márkus Marcell Dávid is. Iskolánk tanulói tegnapi nap (2021.10.26) folyamán Budapesten
országos első helyet értek el az Év IT biztonsági videópályázatán az ország középiskolái
között.


Kisfilmeben szerepelt:
Kozma Luca 12.H osztályos tanuló
Bódis Zalán 12. A osztályos tanuló
Szécsényi Máté 11.D osztályos tanuló
Márkus Marcell Dávid 12.A osztályos tanuló
Mészáros Róbert oktató
Hauptman Henrik oktató
Hornyák Katalin oktató
Gratulálunk az elért eredményhez!

 

2021. október 20-án iskolánk ismét részt vett a

Siófoki SZC Krúdy Gyula Technikum és Gimnázium által évente megrendezett

Krúdy Gyula Prózamondó Versenyen, ahol
Kovács Noémi 11. C osztályos tanuló

Krúdy Gyula Meddig tart egy asszony türelme című történetének előadásával

3. helyezést ért el.

Noémit Csehné Varga Csilla tanárnő segítette a felkészülésben.

Gratulálunk a szép eredményhez!

 

Diákolimpia - Futsal

Nagyatádon, rendező iskolaként került lebonyolításra a Futsal megyei elődöntő "C" csoport mérkőzései. A csoportban a két helyi iskola, a Kaposvári SZC Nagyatádi Ady E Technikum és Gimnázium és a Kaposvári SZC Nagyatádi Szakképző Iskola, továbbá a Kaposvár, Csokonai V M Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium és a Csurgó, Csokonai V M Református Gimnázium, Általános Iskola csapatai küzdöttek meg egymással a továbbjutásért. A körmérkőzések után a Kaposvár lett az első, Nagyatádi Ady a második, Csurgó a harmadik, Nagyatádi Szakképző a negyedik. Az első két csapat jutott a megyei döntőbe! Nagyon büszkék vagyunk, hiszen jó játékkal, szoros küzdelemben alakult ki az eredmény.

Gratulálunk a továbbjutott csapatoknak, minden játékosnak és edzőnek!

 

 

Ünnepélyes keretek között, a DUE Sajtófesztiválon Budapesten vehették át díjaikat az idei NetBiztos pályázat legjobbjai. A pályázaton 12 és 22 év közötti fiatalok vehettek részt. Kreatív, ötletes videókat kellett beküldeni 2 témában: A biztonságos internethasználat, illetve Az internet kreatív használata a tanulásban. 

Hagyományosan sok videó érkezett a Telenor és a DUE közös pályázatára 2021-ben is. Az előzsűrizés utáni több tucat remek alkotás közül az első 3 részesült díjazásban a Telenor jóvoltából. A nyereményeket Mészáros Attila, a Telenor kommunikációs igazgatója adta át az Akvárium Klubban a Média Pódiumon.

A pályázatokat dr. Szayly József médiaszakember, a DUE alelnöke, Zala Orsolya, a DUE Tallózó lapmenedzsere és a Telenor munkatársai értékelték.

(Forrás: https://due.hu/magazin/a-netbiztos-palyazat-eredmenye/ )

 

  1. helyezett: Márkus Marcell Dávid (Kaposvári Szakképzési Centrum Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium, Nagyatád) – P W N E D

https://www.youtube.com/watch?v=fs9dkVoNt_8

 

Díjai: Egy tablet és Hipernet mobilinternet szolgáltatás 6 hónapra a Telenor jóvoltából, 65.000 Ft-os hozzájárulás a DUE 2022-es videós-vlogger táborába való részvételhez.

 

Operatőr, vágó, rendező, narrátor: Márkus Marcell Dávid (12. A osztály)

Szereplők: Vranka Lea, Bódis Zalán, Márkus Marcell (12.A osztály)

Munkájukat segítette: Hornyák Katalin, Mészáros Róbert oktatók

 

Gratulálunk az elért eredményhez!

 

 

 

 

Találatok: 340