Történet

Kategória: Rólunk Módosítás: 2014. október 09. csütörtök Megjelent: 2014. október 03. péntek

A Nagyatádi Ady Endre Gimnázium és Szakközépiskola 1953-ban azzal a céllal létesült, hogy gimnáziumi érettségire készítse fel a nagyatádi, és a környező kistelepülésen élő fiatalokat.

A gimnáziumi képzés egészségügyi szakközépiskolai képzéssel egészült ki 1973-tól, válaszolva arra a szakember-utánpótlást biztosító igényre, amit a 6oo ágyas nagyatádi kórház beindítása jelentett. Iskolánk tanulóinak tanulmányi versenyeken elért jó eredményei, és a főiskolai, egyetemi felvételiken bizonyított sikerei méltán emelték intézményünket a megye, olykor az ország legjobb intézményei közé.
Az intézmény közel ötven éves története során voltak olyan esztendők, melyek felvetették a "Hogyan tovább?" kérdését, miközben a válasz csak több éves késlekedéssel készült el. A térség középiskolái jól reagáltak a gimnáziumtól elvárt megváltozott képzési szerkezetre.
(informatika tagozatok, nyelvi tagozatok, két tannyelvű osztály, szakközépiskolai képzés profiljának szélesítése.)

Az Ady Endre Gimnázium és Szakközépiskola az elmúlt évek során szintén kialakította a szülők, tanulók, és a munkaerőpiac igényeinek megfelelő képzési szerkezetet. Ennek megfelelően az emelt szintű nyelvoktatás, az informatika, a gépész és a turizmus szakmacsoportos oktatás került be az új képzési szerkezetbe. Az iskola fél évszázados története arra kötelez bennünket, hogy nevelő és oktató munkánkban kiemelt figyelmet fordítsunk a lakóhely és a nemzet történetének, hagyományainak megismertetésére, a haza iránti szeretet felébresztésére, a különféle világnézetű emberek cselekvő együttélésének gyakorlására.

A beiskolázási körzetünkben élő családok szociális, anyagi és kulturális helyzete egymástól nagymértékben eltér, ezért megpróbáljuk segíteni a nehéz körülmények között élő, hátránnyal induló tanulók felzárkóztatását, ugyanakkor kiemelt fontosságú feladatnak tekintjük a tehetséges, jó képességű növendékeink fejlesztését is. Társadalom, a pedagógusok és a szülők célja azonos: tanulóink felkészítése az érettségire, és a felvételire, valamint a szakmai tanulmányok folytatására. Tanulóinkból művelt, jól képzett, az életben boldogulni tudó embereket szeretnénk nevelni.

Találatok: 4152